Robotmánia

Több mint 70 robot versenyzett az idei Robotolimpián

2017. május 29. - Forgács Benjámin

Akadályfutás, célbadobás, szumó, műlesiklás és labirintus. Ezekben a versenyszámokban kellett versenyezniük a robotoknak az idei robotolimpián, melyet már 6. alkalommal rendeztek meg Hajdúböszörményben. A versenyre általános- és középiskolás 2-3 fős csapatok jelentkezhettek. Feladatuk egy olyan robot megépítése és programozása volt, amely képes helytállni a Robotolimpia egyes versenyszámaiban. A robotokat a csapatok otthon építették és programozták, viszont kisebb finomhangolásra és kalibrálásra szinte minden esetben szükség volt a verseny tesztidőszakában. A résztvevő robotok alapkövetelményéhez tartozik az, hogy feladatukat autonóm módon, emberi beavatkozás nélkül kell végrehajtaniuk.

18699723_1751428331538992_1653191422475650798_o.jpg

 

A versenyre való felkészülés során a csapatok a ma igen fontos műszaki pálya teljes vertikumát felölelik az ötlet megszületésétől a tervezésen, építésen keresztül a programozásig, tesztelésig. Nagy öröm számukra, mikor a saját maguk által tervezett és megépített robot a többiek előtt ér a célba. Fontosnak tartjuk azt, hogy a verseny teljesen nyilvános legyen, a műszaki pálya népszerűsítése miatt. Ráadásul a nézők szurkolása nagyban segíti azt, hogy a csapatok pozitív élménnyel térjenek haza. Mivel a Robotikát a jövő tudományának tartják, ezzel a versennyel a XXI. század számára készítjük fel az általános illetve középiskolás diákokat. -Írják a Robotolimpia szervezői a versenyről.

Akadályfutás

Ebben a versenyszámban a robotoknak egy kb. 70 négyzetméter felületű, körív alakú pályán az akadályokat kikerülve, libikókán, 1 cm magas léceken, majd alagutakon keresztülmenve kell a lehető legrövidebb idő alatt a célba visszaérkezni.

 

Célbadobás

Ennél a versenyszámnál a robotoknak egy kör alakú célterületre kell dobniuk, természetesen számít az is, hogy pontosan hova is érkezik a robot által eldobott labda. 5 lehetőségük van a dobásra, melyet egy közelebbi és egy távolabbi területről tehetnek meg. 

Szumó

Itt a nemzetközi robotszumó szabályai érvényesek. A robotok egy kör alakú küzdőtéren helyezkednek el és a céljuk az, hogy ellenfelüket letolják a pályáról. Ez mondható a legnépszerűbb versenyszámnak, hiszen igazán izgalmas események a szumóban történnek igazán.

Labirintus

A versenyszámok közül ez mondható legkevésbé olimpiai versenyszámnak, viszont itt leginkább programozó tudásra van szükség. A feladat az, hogy a labirintusban való bolyongás során a robotnak meg kell találnia egy piros jelzést a talajon. Itt is, mint a legtöbb versenyszámnál az idő is számít.

Műlesiklás

Mint minden évben, idén is volt egy meglepetés versenyszám, ami a műlesiklás volt. A feladat az volt, hogy egy lejtőn kellett a robotnak megfelelően szlalomozni a kapuk között. A kékeket balról, míg a pirosakat jobbról kellett bevennie.

Önkéntesek segítettek

A verseny lebonyolításának sikerességéért Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium vezetői és tanárai feleltek, de külön kiemelésre méltó az önkéntesen segítő diákok száma és teljesítménye, akik kisebb szervezési, logisztikai és adminisztrációs feladatokat láttak el a helyszínen, valamint ők voltak a rendezvény kommentátorai is.

18671506_1751428448205647_9203757060421457860_o.jpg

18 díjat osztottak ki

Külön versenyszámonkénti díjazás mellett összetett eredményt is hirdettek. Első helyezett a budapesti Baptista Szeretetszolgálat csapata lett.

Akik eddig nem tudták, azok most már tisztában vannak vele, hogy a Baptista Szeretetszolgálatnak már saját robotika csapata van.

Az esemény 2017. május 27-én került megrendezésre.

Képek forrása: Oláh Dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://robotmania.blog.hu/api/trackback/id/tr6512546737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása